Miért volt csodás a gyermekkorunk? Mindenki számára ismerős lehet az az emlék, amikor mezítláb, fejtetőig koszosan, mégis önfeledten játszunk. Eközben a fán csicseregnek a madarak, a szomszéd tyúkjai pedig hangos kotkodácsolásba kezdenek. Mi szorgosan építjük homokból a kemencét, a fiúk pedig faág karddal lovagi párbajt vívnak egymással.
Egy már jól ismert bárány simogatás reményében jön hozzánk, melynek eleget is teszünk, majd újult erővel mászunk fel a szénabála legtetejére. Hirtelen elered az eső, de nyugtalanságra semmi ok, hiszen gondosan megépített bunkerünk megvéd minket mindentől ; esőtől és vikingektől is.
Unatkozni nincsen idő, hiába a rossz idő és a szép új cipő, a pocsolya, az pocsolya. Majd az eső lemossa!
Lássuk ki fogja ki a legtöbb halat a kispatakból! Ki tud a leggyorsabban le csúszni a dombcsúszdán?
Ki tud olyan gyorsan futni, mint a pásztor kutya?
És azok a kismalacok! Hát ők nagyon édesek. Egyik így, a másik úgy röfög! Vajon szelídek? Ki eteti? A gazda? Hogy telhet egy napja ? Ha megtanultuk, játszhatjuk azt, hogy ma mi vagyunk a gazdák!
Mi volt ez a hang? Már is este lenne? A barátaim már mind haza mentek... Rohanok én is, édesanyám karba tett kézzel vár a ház kapujában. A cipőm miatt biztosan kikapok... Anya egy alapos fürdetés után megállapítja, hogy valóban az ő gyereke érkezett haza. Miközben betakar mindent részletesen elmesélek: a harcot, a báránykát és azt a csúnya pocsolyát, ami hirtelen a lábam alatt termett, már túl késő lett volna bármit is tenni ellene...
Hát ezért volt csodás a gyerekkorunk!
Hamarosan elkészülő Parkunk ezt a csodás emléket hivatott megmutatni és vissza idézni gyermekeink részére. Mert sosem volt annál jobb érzés, mint amikor nyakig koszosan, de mindennél boldogabban tényleg gyerekek voltunk...